Hírlevél: Név: E-mail:
Nyomtatás
Vissza a kezdőlapraE-mailInformációkVideoOldaltérkép

Terméktapasztalatok

 

A Herbalance Erdei Tapaszt kipróbáltuk, nejemmel együtt. Kíváncsiak voltunk, mennyire vagyunk "mérgesek". Este mindkét talpunkra felragasztottuk. Reggelre az én talpaim olyanok lettel, mintha kátrány került volna beléjük. Valószínűleg a két évvel ezelőtt lezárult dohányos múlt "lenyomata" töltötte fel a tapaszt. Nejem sohasem dohányzott, az ő talpai ehhez mérten világosabbak lettek.

 

B.K.-Pilismarót

 

 

Férjem elcsúszott, a jobb vállára zuhant. Szerencsére el nem tört, de nagyon csúnyán megzúzódott, a vállizom szövetei között vérömleny keletkezett.
A vizsgálatot végző orvos 8-10 hétre tette a fájdalom megszűnését. Aznap feltettük az első tapaszt a vállára. Már másnap reggelre annyira csökkent a fájdalma, hogy feltudott egyedül öltözni. A másnapi tapasz után már 45 fokban fájdalom mentesen fel tudta emelni a kezét. A hatodik tapasz elhasználása után, a baleset napjától számítva a hetedik naptól teljesen megszűnt a fájdalma.

 

Cné H.I. Kőszeg

 

 

Évek óta tartó kisizületi gyulladásom múlt el a nyolcadik tapasz használata után. A második tapasz után az volt a tapasztalatom, hogy felerősödött a fájdalom. Ezután fokozatosan gyengült, míg a nyolcadik után teljesen megszűnt.

 

Cné H.I. Kőszeg

 

 

Egy hete kezdtük el a Herbalance Erdei Tapasz használatát család több tagjával.
Vőm térde műtött, fémmel rögzített, sokat fáj. Odatéve a tapaszt, az első napon sok váladék ürült, a másodikon kevesebb, a harmadik napon semmi. Ezután talpon kezdte használni, ott rengeteg váladék lett, barna színű, azonban nem folyt ki.
Saját magam talpon használtam, elsősorban a különböző reflexzónákat figyelve. Legtöbb problémám a fül és arcüreg, szem zónái a legcsúnyábbak, de az egész tapaszfelület vastagon tele van inkább szürkés színű váladékkal. Ezeken az említett reflexzónákon a talp bőre kissé mindig vastagabb, sárgás színű, amit eddig teljesen nem sikerült semmivel eltávolítani. Úgy tűnik a tapasszal, mintha az is vékonyodna. Hosszabb távon szeretném használni és azután nehézfémet nézetni, ugyanis sok a szervezetemben a higany és az ólom.

 

S.Iné Pécs

 

 

..Még egy szót az Erdei tapaszról. Annyi méreganyagot hozott ki, hogy másnak nem is hittem volna el, ha és ezt saját magamon nem tapasztalom.

 

T Zné Pápa

 

 

Nyugdíjas korú krónikus izületi panaszokban szenvedő hölgy a talpára helyezve a Herbalance Erdei tapaszt. Az első alkalommal csökkent a hátfájása és végig aludta az éjszakát. Második alkalommal hátára helyezve, a tapasz változatlan maradt, harmadik alkalommal a talpra helyezve a hátfájás szinte teljesen megszűnt.

Fiatal férfi egy rossz mozdulat következtében hirtelen szúró fájdalmat érzett a bordáján, ami mozgásra fokozódott. Ő nappal helyezte a fájdalmas helyre a tapaszt, a fájdalom egy órán belül megszűnt.

Frontos időben, csípőizületi protézis fölé helyezve a tapaszt, a fájdalmat egy órán belül megszüntette.
Középkorú "hátfájós" hölgy egy tapasz felhelyezése után jól aludt és fájdalmai szűntek.

 

Referenciákat lejegyezte: Dr Füleki Mária tüdőgyógyász és radiológus főorvos

 

 

Nincs az az őrült fájdalom a hátamban és a derekamban a Mágnes és az Erdei Tapasz használata óta.

 

H.Fné Pápa

 

 

48 éves férfi méregtelenítés és közérzetjavítás céljából használta a Herbalance Erdei tapaszt a talpán. Érzékelhető javulást érzett, egy hetes használatnál.

44 éves nő hasonló céllal hasonló javulást érzett.

50 éves nő hátközépi fájdalmakra használta  és jelentősen csökkentek a tünetei.

Középkorú nő, a hátán lévő ökölnyi nagyságú zsírmirigyre rakta fel a Herbalance Erdei tapaszt, csökkent a nagysága.

65 éves nő deréktáji fájdalmakra használta a tapaszt, csökkentek a fájdalmai.

70 éves férfi asztmára és köhögésre használta a tapaszt, csökkentek a tünetei.

 

A tapasztalatokat gyűjtötte: Tóth György, hagyományos kínai medicina orvosa

 

 

Hölgyismerősöm a nyár elejétől kezdve fájdalmat érzett a bal vállában, alig tudta felemelni a karját. Körülbelül egy hétig használta minden nap a mágnest, majd kipróbálás céljából vett egy mini kiszerelésű Erdei Tapaszt. A tapaszt a fájdalmas részre helyezte éjszakára, nappal pedig a mágnessel kezelte. Már az első tapasz használata után észre vette, hogy a fájdalmai jóval ritkábban és kisebb mértékben jelentkeznek.

D.E. Pápa

 

 

Testvéremmel és szüleimmel együtt kipróbáltam az Arany Tapaszt. Édesapám vesefájdalmait a mágnessel együtt használva egy éjszaka alatt  megszüntette. Én hetek óta makacs görcsökkel küszködtem a bal talpam külső oldalán. Nem csak éjszakára használtam a tapaszt, de munkába indulás előtt is felragasztottam egyet. A tapaszaim egy hétig minden alkalommal nagyon " mérgesek" lettek, a nyolcadik napra tisztultak ki teljesen. 12 éves öcsém rengeteg egészségtelen ételt fogyasztott (kóla, chips, csoki, gyorsételek) az ő tapasztalatai lettek legjobban tele, a tapasz kellemes "mellékhatása" pedig az volt, hogy azóta változtatott az
Étrendjén.

D.E. Pápa

 

 

Egy ismerősömnek focizás közben kifordult a térde még a nyár elején. Két hétig kezelték az Orthopédián, majd egy kaucsuk térdszorítóval hazaküldték, annak ellenére, hogy a fájdalma egyáltalán nem szűnt meg. Kb. két hete találkoztunk, akkor mondta el, hogy "miben sántikál". Másnap meglátogattam, táskámban az Arany tapasszal, Balzsammal, Szájvízzel, és a Mágnessel. A Balzsammal alaposan bekente a fájós területet, majd szájvizzel jól átitatott ruhával áttekertük a térdét és rátettük a Mágnest. Kb 20 percig hagytuk rajta. Elmondása szerint úgy érezte, hogy le lett fagyasztva   a térde. Ezután ráragasztottuk a tapaszt, amit másnap este vett le. Már az első nap eltelte után arról számolt, be, hogy fájdalma lényegesen csökkent. A negyedik szájvizes pakolás és tapasz után a három hónapja fennálló fájdalma teljesen szegszűnt. Tíz napja már csak a Balzsamot használja, de azóta is panaszmentes.

C-né H.I. Kőszeg